Koh Rong, Kambodzsa: az igazi paradicsom, és ami mögötte van

Koh Rong, Kambodzsa: az igazi paradicsom, és ami mögötte van

Számomra Kambodzsa mindig valami különleges volt, egy „apró”
csiszolatlan ékszer Délkelet Ázsia kincses ládájában. Vonzott a történelme, az
ország igen szomorú sorsa, és talán közhelyes, de a Határok nélkül című film
képkockái örökre megmaradtak: eldöntöttem, látnom kell.

Kambodzsa Ázsia egyik legszegényebb országai közé tartozik.
A francia gyarmatosítás és a khmer háború nyomai máig érzékelhetőek. A vörös
khmerek egy olyan kommunista államot álmodtak meg, melyben az értelmiség, a
tudás mellékes, szükségtelen rossz. Haláltáborokba hurcoltak mindenkit, aki
tanár, vallási vezető, értelmiségi, szemüveges, tudásával veszélyt jelent az
államra.

De akkor miért is szerepel a posztomban az „igazi paradicsom”
elnevezés?

Az úti tervemben mindenképp szerettem volna a
híres-nevezetes Siep Reapen kívül valami igazán nem turistásat, valami mást.
Így jött az ötlet: a khmer szigetek, hátizsákosok igazi mennyországa.

A szigeteket legkönnyebben Sihanoukville kicsiny
városkájából érhetjük el komppal, vagy motorcsónakkal, ami út közben vagy
lerobban, vagy nem (a miénk elég hamar megadta magát). Több sziget érhető el a
kikötőből, ám erről, és magáról a kikötővároskáról egy külön bejegyzésben írok.

Tehát, mint mondtam, a csónak megadta magát, így hosszúra
sikeredett a szigetre jutás, de a látvány, ami fogadott, mindent kárpótolt. Itt
meg kell jegyeznem, ha nem a sziget központjában szeretnénk megszállni, egy
kisebb motorcsónakkal kell folytatnunk utunkat a sziget többi pontjába. Mi a
sátrazás mellett döntöttünk, így Koh Rong lakatlan, kietlenebb része felé
vettük az irányt. A sziget varázsa pontosan ebben rejlik: sem égig kúszó
hotelek, sem turista csalogató üzletek nem rontják a levegőt. Csupán néhány
sátor, egy-két étterem és bungaló szolgálja az idelátogatók kényelmét… vagy
egyesek kényelmetlenségét.

Koh Rong

Koh Rong tökéletes annak, aki csak el szeretne bújni a világ
elől, a luxus és önzés elől. Tökéletes annak, aki még érezni szeretné milyen a
mindennapokat szegényen, ám mégis gazdagon tölteni. A végtelen óceán, a
pálmafák és a szivárványszínűre festett ég volt mindennapi társaságunk. Semmi
más. A papucs, mint olyan funkcióját vesztette: hiszen ki ne akarna
porcukorszerű fehér, csiripelő homokban sétálni naphosszat?

A szigetek többségéről – így Koh Rongról is könnyedén
eljuthatunk a környező szigetek bármelyikére. Egyes szigetek olyannyira
lakatlanok, hogy az emberi kéz romboló „munkájának” szikrája sem látszik. Ám
van egy jó hírem a kalandorok számára: van lehetőség egy szál sátorral és némi
élelemmel eltölteni itt egy-két éjszakát és átélni Robinson Crusoe pillanatait.

Sátrazás Koh Rong egy eldugott pontján

A Robinson Crusoe „életérzést” volt szerencsém Koh Rong egy
eldugott kis szegletében is teljes mértékben „hallani, látni, érezni”. Ezt
annak a 4 fiatalembernek köszönhettem, akikre rábukkantunk a sziget eme kietlen
pontján. A berendezés igen gazdag volt, paradicsomi értelemben: porcukorszerű
homok a talpunk alatt, az arany minden árnyalatában táncoló naplemente, egy
faviskó, a vacsora főzését megédesítő tábortűz és egy pár dobozos, hamisítatlan
khmer sör. Ők négyen több éve elhagyták a rohanó, anyagias és önző nyugati
világot: Svájcot, Németországot, Ausztriát és Lengyelországot. Nem bírták
tovább. Egyikük még Thaiföldtől is besokallt. Nem akartak tovább a pénz után
rohanni, dühösnek és felületesnek lenni. Azt mondták:

„Itt nem számít a pénz,
nem számít, hogy mezítláb vagyunk egész nap.”

A fiúk mindentől távoli lakhelye

Elgondolkodtató: innen indultunk sok száz évvel ezelőtt,
elég volt egy fazék, elég volt a szükséges. Ma már mindent akarunk, és már egy
párna hiánya a legnagyobb felháborodást kelti bennünk.

Vagy jobb esetben: menekülünk ez elől, és újra rátalálunk a
kiinduló pontra.

De mégis mi rejtőzik e mögött? Mi az amit nem látunk…vagy
inkább nem akarunk látni?

A paradicsom mögött rejtőző valóságot gyakran nem látja az
ide látogató, vagy csak elnéz felette.

Az első, ami feltűnt és kissé el is borzasztott: a
csatornázás, más néven a mosdók titkos világából kiszivárgó kétes színű, apró
patakoknak látszó jelenségek voltak, amit inkább képekben szemléltetnék:

Javaslom, hogy ezek közelében inkább ne áztassuk meg habtestünket!

A kétes színű patakok

A második igen szomorú látvány inkább a korán kelőket
érinti: a kristálytiszta vizet, a partot tömérdek mennyiségű szemét mossa.
Pozitívum, hogy a helyiek kemény munkával igyekeznek a más partokról ide érkező
piszkot, szemetet, műanyagot összetakarítani, hogy a szigetek újra türkizkékben
pompázzanak.

Az emberi rombolás

Aki nyitott szemmel jár, könnyen feltűnhet, hogy az apró
bárokban, éttermekben – nem sok van belőlük – más személy jön felvenni a
rendelést, és más személy végzi az egyéb munkákat. Ennek oka nem más, mint a
véres khmer háború okozta rombolások nyomai: a lakosságnak nagy része mai napig
olvasás- és írástudatlan. A barátnőm az egyik kedvenc kis kávézónkban – ahol
igazi pörkölt kávét lehetett kapni, ami ritkaság – megkérdezte, hogy le
tudnának e fordítani neki egyetlen szót, majd leírni a varázslatos, cirádás
khmer betűkkel. A következő választ kaptuk:

„A családunkban csak a bátyám tud olvasni és írni, de ő csak
délután lesz itt, sajnálom.”

Kambodzsa rejtett kis szigetein, apró falvaiban szinte
ritkaság, különlegesség e tudás birtoklása.

A gyarmatosítás – habár nem most volt – nyomaiba ütköztem
lépten, nyomon. Gyakori jelenség, hogy az egyes komplexumok, éttermek, bárok
tulajdonosai külföldiek, többnyire franciák és angolok. Ezzel nincs is
probléma, hiszen a világ mára összezsugorodott, nincs lehetetlen, bárhol
vagyunk. Viszont néha szégyelltem, hogy európai vagyok. Szégyelltem, mikor
láttam a helyiek kizsákmányolását. Összefacsarodott a szívem, mikor éjjel a
mólon a szobám felé sétálva azokat láttam a korhadt padlódeszkákon, egy szál
matracon aludni, akik reggel határtalan mosollyal készítették a kávémat.

kedvenc pillanataim egyike

Az itt élők esélye a továbblépésre, az esély a jobb felé
minimális. Az olyan, számunkra hétköznapi dolgok, mint írni tanulni, számukra
hatalmas ajándék. Mégis a mosolyuk, a szemükből áradó megmagyarázhatatlan fény
rabul ejtett. Tanított.

Az itt eltöltött idő paradicsomi volt, és egyben egy lecke.